Hurrá! Akkor vágjunk bele, a bloggolásba. Milyen is régen volt, amikor naplót írtam? Olyan régen, mint amilyen régen volt az őskor, középkor, stb... Úristen, hova is lettek azok a régi naplók!? Milyen égő lesz, amikor a gyerekeim majd megtalálják...Szinte hallom, amint hangosan felolvassák, és közben jókat nevetnek azon, hogy én abban a pillanatban milyen szomorú voltam, egy elmúlt szerelem miatt.
Na, most sem vagyok happy, az biztos. Nyakamon egy nagy család nyűge, terhe, de talán édes gondja is. Benne vagyok egy új kapcsolatban, amiből még nem tudom, hogy lesz-e valami. Itt van az ex-m, akivel szabadulnánk egymástól, de a közös ház miatt nem tudunk.
Ma jó napom volt, csak 2-en voltunk itthon a mamával. Mekkora tud lenni a csend! Nyugalom, és békesség!
Mérges voltam a páromra,mert tegnap szinte semmit sem írt skype-n. Na, én sem jelentkeztem, csak elköszöntem, hogy megyek aludni. Miért nem érzik meg a pasik, hogy mire vágyik egy nő? Én miért érzem meg a hangulatának rezdülését, még 100 km távolságból is? Amikor meg akarnak hódítani, akkor úgy tűnik, hogy tudják, mi kell a nőnek. Aztán leeresztenek, és vége a csodának, kiderül a nagy Ő sem különb a többinél. Ugyanolyan rendetlen, szétszórt, ő sem hoz virágot. Pedig 1 szál virággal mennyire boldoggá tudna tenni! Ezt miért nem tanítják az iskolákban, vagy a neten is megérdemelne egy-két sort.
Hamarosan vége a szabadságnak, és nem vagyok pihentebb, mint amikor kezdődött. Kellett volna környezetváltozás, elutazni jó messzire, ahol lehet nagyokat sétálni, úszni, szépséges tájakat megcsodálni.