Annyira pocsék a kedvem... Vége a szabadságnak, és nem igazán tudok ráhangolódni a munkára. Régebben már mindig vártam, készültem. Most inkább azt számolnám ki, hogy mikor lesz vége az évnek, mikor mehetek megint szabira.
Észveszejtő ez a helyzet. Abszurd, és alig elviselhető. Ma beszéltem a régi barátnőmmel, ő is ilyen cipőben jár, detto, mint én. A férje pénzt nem ad, de eszik szorgalmasan abból, amit ő főz. Ezek nem normálisak!!!!
A fizum megint kevesebb lesz, hát nem is tudom, hogy miből fogunk élni. Ennyire sz@r gyerekkoromban volt. Megyünk visszafelé az időben? Miből fogom a gyerekemet taníttatni? Fel van adva a lecke nekem. Csak beteg ne legyek, azt nem szabad!

Végre vége a napnak! Főztem egy csomó kaját, lefagyasztottam. Csak azt nem tudom, hogy mikor hogyan megyek fel P-re, és megyünk-e kirándulni még. Őrületes meleg volt ma, afrikai hőség. Főzés közben folyt rólam a víz. Kicsit aggódom, hogy miből fizetem majd L. albérletét, meg egyáltalán vmiből élnie kell neki is. Jó az apjának, mert semmiről nem vesz tudomást,oldjam meg, ő kihúzza magát mindenből. Milyen ember az ilyen? Neki legyen cigije, kajája, és a gyerekei? Egy gyerek nem abból áll, hogy megcsináljuk, hanem életünk végéig tartó felelőség. Ezt a pasik nem tudják? Vagy csak az én ex-m nem tudja, mert annyira nem tud felnőni még mindig!? Úristen lányok nem tudjátok 20-on évesen, hogy kivel is kötitek össze az életeteket. Talán jobb is, mert akkor mindenki singli maradna, és nem születnének gyerekek.
Csak egy perc az élet- énekli D. Rózsi. Kár, hogy ezt az 1 percet, nem tudtam boldogabban megélni.

Ma ügyi voltam, mert olyan dolgokat is megcsináltam, amit régóta halogattam. Kezd alakulni vmiféle normális rend. De vannak elmaradt dolgaim. Nem telóztam, nem álltam neki határidős dolognak sem. Ebéd után fájt a fejem, és aludtam egy jót. Olyan régen volt, hogy tv mellett tudtam aludni. Tegnap este volt némi enyhe évődés a párommal. Tudom, hogy bennem is van kutyaság. Aki szeret elfogadja a másikat, nem akar változtatni. Ezt jól a fejembe kellene vésni, nem elfelejteni. Tökéletes pasi nincs, nem született meg. Nem elfelejteni, hogy milyen pocsék volt egyedül!!! Még mindig nyaralok, mert lazán, nagy család nélkül vagyunk itthon. Ideális állapot, csak egy szakácsnő, meg egy mosogatógép hiányzik a boldogsághoz. No, meg némi pénz...
Egy igazi tengerparti nyaralásról álmodom. Naná! Álmodik a nyomor...

Hurrá! Akkor vágjunk bele, a bloggolásba. Milyen is régen volt, amikor naplót írtam? Olyan régen, mint amilyen régen volt az őskor, középkor, stb... Úristen, hova is lettek azok a régi naplók!? Milyen égő lesz, amikor a gyerekeim majd megtalálják...Szinte hallom, amint hangosan felolvassák, és közben jókat nevetnek azon, hogy én abban a pillanatban milyen szomorú voltam, egy elmúlt szerelem miatt.
Na, most sem vagyok happy, az biztos. Nyakamon egy nagy család nyűge, terhe, de talán édes gondja is. Benne vagyok egy új kapcsolatban, amiből még nem tudom, hogy lesz-e valami. Itt van az ex-m, akivel szabadulnánk egymástól, de a közös ház miatt nem tudunk.
Ma jó napom volt, csak 2-en voltunk itthon a mamával. Mekkora tud lenni a csend! Nyugalom, és békesség!
Mérges voltam a páromra,mert tegnap szinte semmit sem írt skype-n. Na, én sem jelentkeztem, csak elköszöntem, hogy megyek aludni. Miért nem érzik meg a pasik, hogy mire vágyik egy nő? Én miért érzem meg a hangulatának rezdülését, még 100 km távolságból is? Amikor meg akarnak hódítani, akkor úgy tűnik, hogy tudják, mi kell a nőnek. Aztán leeresztenek, és vége a csodának, kiderül a nagy Ő sem különb a többinél. Ugyanolyan rendetlen, szétszórt, ő sem hoz virágot. Pedig 1 szál virággal mennyire boldoggá tudna tenni! Ezt miért nem tanítják az iskolákban, vagy a neten is megérdemelne egy-két sort.
Hamarosan vége a szabadságnak, és nem vagyok pihentebb, mint amikor kezdődött. Kellett volna környezetváltozás, elutazni jó messzire, ahol lehet nagyokat sétálni, úszni, szépséges tájakat megcsodálni.